Lent vagy, és fel kéne állnod? De hogyan? Hol találod meg utad? 

Az utad az, amit megadnak választottál. Senki nem ígérte, hogy könnyű lesz, senki nem mondta, hogy öröm és boldogság vár rád. A múltad a tiéd, és ha már elmúlt, azt gyászolni kell. De az élet megy tovább. Így hát te is, ha bár könnyes szemmel, de állj fel, szedd össze a lelked darabjait és indul el az új utadon. Van akinek az új út, az újdonság izgalma elfedi a gyászát, de mindenki gyászol.

És mi segít ezen igazán? 

Az idő... A idő a legjobb gyógyír minden sebre. Habár a seb emléke, a hegek ott maradnak, de az idő múlásával minden seb egyre inkább halványul. 

Megszokjuk az új jelenünket... és az új út szépen lassan öröm és boldogság lesz, de ezért küzdeni kell. A boldogságot nem hullik az égből, azért küzdeni kell...

Amíg élsz feladatod, hogy állj fel újra és újra, és küzdj tovább, menj tovább, nézz szembe a múltaddal, fogadd el, mert a múltad a te egy részed is, de semmiképp se nézz vissza, mert akkor csak a gyászod lesz mélyebb. 

Ha az utadon elkísérnek a barátok, és a családod is, akkor meríts belőlük erőt, mert ők szeretnek olyannak amilyen vagy, így ha menned kell akkor menj, de csak akkor. Tanulj a gyászodból és légy bölcsebb mint tegnap voltál, építsd újra a lelked, egy erősebb, kevésbé naiv lélekké.

/Vio/